A szalagavatóm olyan leírhatatlanul kurva jó volt, hogy az hihetetlen! Az egészről nincsenek tiszta emlékeim. Ilyen elmosódott, mámor-szerű, szürreális boldogság-valamiként él az agyamban. Mint egy álomban, amíg történt, minden teljesen logikusnak tűnt és biztos voltam benne, hogy emlékezni fogok rá, de minél többször gondolok rá vissza, annál inkább egyszerűsítem a dolgokat, törlődnek a részletek, és egyre nehezebben tudok visszaemlékezni egyes elemekre. Amikre meg mégis emlékszem, azok ilyen abszolút lényegtelen mozzanatok, amik örökre belém fognak vésődni. Olyan szinten voltam felpörögve magamtól, hogy már délutántól kezdve folyamatosan vigyorogtam, de főleg, mikor a keringőt táncoltuk, onnantól. Ennyi ember, aki fotóz, minket néz, ránk figyel... A sajhát hormonjaim képesek voltak olyan boldogsággal elönteni az agyam, hogy apu megjegyezte, 'nem tudom, mit ettél vagy mit ittál, de hihetetlenül fel voltál pörögve'. És mikor erre még ráittunk... A VILÁG legjobb estéje volt, és szeretnék ilyet még, többször, hetente!!! <3

Kicsit megkésve, de itt a beszámolóm Madridról. Eddig nem igazán volt időm megírni, pedig annyira jó volt!
Legelőször az tűnt fel, hogy minden olyan világos. Ahogy szállsz le repülővel, a városok felülről általában olyan sötétszürkések. Na Madrid nem, hanem olyan világos, homokszín-drappos volt, esetleg néhány helyen rozsdabarna házakkal. Valahogy sokkal melegebb az összhaztás. Egyébként is tovább világos van, nem is értem, miért nincs egy órával hamarabb ott, mint nálunk, hiszen távolabb van, mint Greenwich, de ők tudják. Amit még imádtam, hogy amíg itthon kb. 7 fok volt, ott pólóban lehetett sétálni, napsütéses 24 fokkal... Egyik este kilenckor még leugrottam a közértbe, egy pólóban, leggingsben és papucsban, és nem fáztam! Október 30-án! :) Mondtam, hogy oda kellene költözni, de anyuék állítják, hogy télen nagyon nagyon hideg tud ott lenni. Nem tudom, akkor most nekünk szerencsénk volt. :) Az mondjuk kevésbé volt kellemes, mikor itthon egy szál bőrdzsekiben - egyébként kint ezt se hordtam soha egész nap - álltam a reptér előtt a 4 fokban, mert vártunk anyura... Kis hőmérséklet-sokk volt a 20 fok különbség reggel és este között...
Aztán szombaton Marcibuli, Halloween edition, az is nagyon jó volt. Hiányzott már, olyan jó volt megint! Remélem lesz előbb-utóbb majd retroparty is, ami nyár eleje óta tervbe van véve, de szerintem január-februárnál hamarabb nem fok bekövetkezni.
Képekért - mindkét eseményről - forduljatok bátran a facebook-oldalamhoz. :P

És akkor majd jövő hétvégén London, jujj de jó lesz az is!
Btw, csiripelek már én is, follow me: twitter.com/laguna__

Üzenet a palackból:

• Üzenem az 'ősellenségemnek', hogy röhejes, ha annyira hiánya van, hogy már az én 'kihasználásomra' fanyalodna. Ha már ennyire siralmas a helyzete, tudok javasolni pár embert magam helyett... Szánalmas.
• Üzenem a pasinak a buszról, hogy nyugodtan adjon rögtönzött illemtanleckét az éjszaka közepén, ha ez a szíve vágya; de a hihetőségét nagyban rontja, ha előtte vadidegenként letapiz & felajánlja, hogy igyunk meg kettesben egy üveg vörösbort...

Ez történt a héten:

• Egyik nap jól kitaláltam, hogy mit akarok enni, sőt, még azt is, hogy mellé jó lesz a virsli, és az van is itthon. Majd mire kimentem a konyhába, elfelejtettem, mit is akartam, és csak a virslire emlékeztem...
• A nagymamám kijelentette, hogy azért nincs pasim, mert gyűrött a pulcsim.
• Rájöttem, hogy öregszem: a ZP-be beengednek zöldkártya nélkül; és azok a fiúk is helyesek, akik még túl fiatalok hozzá, hogy járjak velük.

Van tánc, van zene, van párom; van idegesség, van 'miért nem vagy képes erre lépni?!', van ordítás. Szalagavató: dislike.

• Én utálom a Benit, mert egy megbízhatatlan, szemét, bunkó idióta. Ja, és még feledékeny is, vagy simán leszar. És csirke, mert még bocsánatot se bír kérni. Szóval fuck you, fuck you very very much. Uhm, és most megint/még mindig nincs táncpartnerem. Basszus.
• Shit happens all the time, you learn how to deal with it; regular, everyday, normal fuckin' bullshit.
• Jon Lajoie a legjobb. <3 http://www.youtube.com/user/jonlajoie [angol]
• GYP, avagy gyilkos paraziták a játszótéren, hányós metál-szám. Papucsállatka.  Mindenképpen fotel - Ez egy fotel? Igen. De ez nem a te hibád!

Asszem ennyi. Még csak egy hete sincs iskola, de már két teljes napon át fel volt baszva az agyam. És még csodálkozik valaki, hogy az emberek életében sok a stressz?

Egyértelműen ez volt életem legjobb nyara. Sajnálom, hogy véget ért, de ez így működik & most jó. Köszönöm mindenkinek, aki miatt azzá lett, ami volt.
Mozi, Pilis, Balcsi, Zépék, minden.
<3

u.i.: Tegnap megjelent az Elle amiben van egy cikkem, meg egy [rólam szörnyű] képünk is a Biával. Mindenki menjen szépen & vegye meg, dedikálást vállalok. =)

i thought my life to be different somehow
i thought my life would be better by now
but it's not, and i don't know where to turn

Valamelyik este azon agyaltam - túlságosan rászoktam, hogy éjfélkor aludjak csak el, hiába fekszem le akár 11kor, nem tudom, mi lesz a suli alatt, de most éjfél előtt az ágyban forgolódva születnek a legjobb ötleteim -, hogy egy nő lehet-e a saját jogán sikeres és gazdag anélkül, hogy szükségszerűen úgy viselkedjen, mint egy férfi. Tehát ha nem azért gazdag, mert férjhez ment, vagy mert örökölt, hanem a karrierje csúcsán van, és a saját erejéből küzdötte fel magát a gazdagok közé, akkor közben feltétlenül elférfiasadik-e, illetve csak annak sikerül-e egyáltalán elérnie ezt a célját, aki alapvetően férfias egyéniség/beállítottságú. Arra a következtetésre jutottam, hogy igen.
És ha sikerült, akkor számot tarthatsz még kiegyensúlyozott, boldog magánéletre? Családra? Azok a férfiak, akik kevesebbet keresnek, kevésbé sikeresek, mint te, eleve nem jöhetnek szóba, hiszen nem viselnék el, legalábbis hosszú távon biztos nem. Azok szintén nem jöhetnek szóba, akik még nálad is gazdagabbak, hiszen azok meg elvárnák, hogy feladd a munkád, és socialite-ként tengesd a napjaidat, egész végig rendezvényeket, összejöveteleket szervezve, belsőépítészekkel és stylistokkal tárgyalva, stb. Ha viszont idáig eljutottál, valószínűleg vagy annyira büszke a karrieredre, és fontos neked annyira, hogy ne akard feladni. Ha meg valaki olyat választasz, akivel nagyjából egy szinten álltok, mindketten hajnaltól késő estig dolgoztok, akkor lehet hogy nagyon jól megértitek egymást, de mikor találkoztok, mikor élek magánéletet? Mikor van hozzá egyáltalán még kedvetek? És akkor még nem is beszéltem gyerekekről...
Szóval így végiggondolva valószínűleg mégse működne annyira jól az általam elképzelt a fekete kosztümös, Louboutin tűsarkús, BlackBerry-s & iPhone-os, ezüst színű Mercedes-es, szofisztikáltan, elegánsan, szexisen gazdag és sikeres jövő-ön-képem. Amitől persze még nem feltélenül lesz kevésbé vonzó.

I'm afraid there ain't no song with lyrics sayin "you make me wanna be that girl stealing boys from their girlfriends just coz it's fun".

Puha neon fejlövés.
A rich & famous, a sikeresek, akik megcsinálták. Mű az egész, hamis, illúzió, image. Sekélyes, üres, hazug, kiábrándító, magányos és unalmas. Mégis ott vannak, mert ott akartak lenni, oda vágytak, és eljutottak a célig. Más is mind oda vágyik, csak nem elég erősek, kiváltságosak; határozottak vagy simulékonyak, nem tudnak alkalmazkodni, nem viselik el. De akkor is vonzó. Ezért akar mindenki bekerülni. Én is.
Ők nem beszélnek róla, csak titokban írnak, fekete noteszbe. Én még megtehetem. Talán ezért nem leszek soha egy közülük. Jó nekem. ?

Én szerettem a Gilmore Girls-t, illetve szeretem, ez azt hiszem, már kiderült, nem? És nagyon szomorú voltam, mikor kiderült, hogy nem lesz több évad, akármilyen okból kifolyólag is. Azóta beszereztem az összes évadot dvd-n, végignéztem, és tetszett.
Azért, mert viccesnek tartom a beszélgetéseket, amiket - főleg - Lorelai és Rory képesek lefolytatni, mert bájosak a karakterek, de legfőképpen azért, mert Rory számomra irányt is tudott sokszor mutatni. Gondolkodtam is rajta mikor kiderült, hogy nem lesz több évad, hogy mi lesz, ha végigértem az összes eddigi részen? Mert én soha senkivel nem tudtam azonosulni egy-egy filmből vagy sorozatból. Volt talán néhány vonása minden szereplőnek, ami ismerős volt számomra, de egy az egyben életemben először Rorynál éreztem azt, hogy ő olyan mint én, vagy fordítva. Az élete, a problémái, a kapcsolatai, a konfliktusai, a döntései, mind-mind akár az én életemben is megtörténhettek volna, sokszor éreztem, hogy én is így csináltam volna, vagy ilyen már velem is történt. És mikor krízisben voltam, rosszul éreztem magam, és néztem a GG-t, csomószor éreztem úgy, hogy Rory erőt ad. Mert ha neki sikerült, akkor nekem is fog, és ötletet adott a megoldásra meg kitartást, hogy elhiggyem, hogy lesz jobb... Szóval úgy éreztem/érzem, hogy nekem szükségem van Roryra a boldoguláshoz. Perzse ez kicsit durván hangzik, és egyedül is elboldogulok, csak mégis.
Múltkor olvastam egy interjút Alexis-szel, aki ugye Rory-t játszotta, és abban ő közölte, hogy kb semmi közös nincs bennük a karakterrel, annyiban hasonlítanak, hogy ugyanúgy néznek ki. Na már ez a kijelentés is kicsit illúzióromboló volt, de hát így gondolja, istenem. Viszont most egy újabb interjúban meg azt nyilatkozta, hogy nem is szerette Rory karakterét, és ahogy telt az idő, egyre nehezebb volt megformálni. Mert időközben rájött, hogy Rory túl tökéletes, irreális, ilyen fiatal nem létezik... És hogy az új filmjében egy egyetemről épp kikerült lányt fog játszani, tehát a film akár folytatása is lehetne a GG-nek, de ez a lány sokkal életszerűbb, és sokkal jobban lehet vele azonosulni. Ettől a kijelentéstől már nem csalódott lettem, hanem kifejezetten mérges.
Na most, kérdem én, mi van azzal, aki pont, hogy Roryval tud azonosulni? És mással általában nem? Akkor én is irreális vagyok? Nem létezem?! Egyébként pedig miért kell bántani egy szereplőt, akit már nem is játszik? Csúnya Alexis. :(

Nem tudom, miért mondják, hogy az ember a másik felét keresi. Ez annyira degradálóan hangzik. Mintha egyedül, magában valaki nem lehetne teljes személy, csak egy fél, aki az által teljesedik ki, hogy megtalálja a partnerét. Ez a mai, szinglifókuszált világunkban egyáltalán nem kedvelt nézet szerintem. Azon kívül ez a másik fél dolog azt is jelentené, hogy csupán egyetlen megfelelő ember van. Hiszen két fél vagy passzol, vagy nem. Szerintem nekem sokkal jobb ötletem van.
Mindenki egy puzzle-darabka. Te vagy a puzzle közepén, és minden egyes ember, akit ismersz, akivel kapcsolatba kerülsz, része lesz az összképnek. A családod, a barátaid, az ellenőr, akit minden reggel látsz - mindenki.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én a széléről szoktam elkezdeni kirakni a puzzle-öket. A sarkaitól, aztán végig haladva a széle mentén. Nos hát, ezek a darabok a család. A sarkon vannak a szülők, mondjuk, meg a testvérek, nagyszülők... szóval a legfontosabb emberek, akikkel legelőször kapcsolatba kerülsz. Ők az állandó tényezők, a keret, ami nélkül nem tudsz elindulni, ami meghatározza a képet.
Eleinte a kirakós egész kevés darabból áll, csak az egyén középen, körülötte meg a családja. Aztán ahogy fejlődünk, bonyolódik a kép, változnak a darabok, és egyre több lesz belőle. Így egy idő után a keret már nem jelent önmagában semmit, csak a többi darabbal együtt válik láthatóvá a kép. Aztán azok, akik egyszer bennevoltak a puzzle-ben, vagy velünk együtt fejlődnek, változnak, így megmaradnak a képen, vagy szép lassan eltűnnek, mert nem illeszkednek már bele. Ez nem rossz, ez természetes velejárója a növekedésnek.
Így működnek tehát a kapcsolatok is. Nem egyetlen embert keresünk, a másik felünket, hanem egy olyan puzzle-darabkát, aki valamelyik irányból éppen hozzánk illeszkedik. Persze mivel egy kirakós-kockának minden oldalán van egy újabb puzzle-darab, így kiderülhet, hogy akiről azt hittük, a társunk, igazából csak nagyon jó barátunk, és másik oldalról kell várni a társ felbukkanását. Meg az is lehet, hogy az idő múlásával és a változással lassan arrébb sordódik, vagy teljesen kiesik a képből, aki először szomszédos kockaként kezdte.
Mindez persze nem egyoldalú - saját életünk puzzle-jének közepén persze mi vagyunk, de eközben része vagyunk több másik ember kirakósjátékának is. És amit mi úgy érzékelünk, hogy eltűnt, elsodródott a mi képünkről, neki pedig azt jelenti, mi kerültünk le az ő puzzle-jéről.
Azt hiszem, egy ilyen kirakós sosem lehet teljes. Mindig fejlődik, változik, és mindig hiányoznak belőle bizonyos részek. De ha megtaláljuk azt a darabot, amelyikért éppen mindent tűvé tettünk, akkor boldogak vagyunk. Néha ez egész hamar sikerül, néha minden egyes darabot meg kell forgatni egyesével, és mégis reménytelennek tűnik a helyzet. De az nem lehet, hogy nincs megfelelő darab, csak elég kitartóan kell keresni.

U.I. regeltem myvip randira. ja. XD lol

U.I. Köszi Bia a szálláshelyet!

"Teljesen magabiztos vagyok abban a tekintetben, hogy hihetetlen művész és előadó vagyok. Teljes mértékben magabiztos vagyok a testemet és az öltözködési stílusomat, a külsőmet illetően. De semmi önbizalmam nincs, ha férfiakról van szó. Az tökéletes katasztrófaövezet. Ez fura, mert hiszek abban, hogy szexi vagyok. Hiszek abban, hogy hihetetlen vagyok, de abszolút szerencsétlen a pasijaimmal."

Egyet kell értenem Lady Gagával. Mindig is szimpi volt, de ezek szerint még hasonló cipőben is járunk [csak az övének kb 10 cetivel magasabb a sarka. Na jó, ez még nekem is fájt.]